Sietős távozás

Nem arról volt szó, hogy nem szerettem volna a családtagok körében lenni. Egész jó viszonyom volt a szüleimmel, a bátyámmal, az összes nagynénimmel, nagybácsimmal, nagyszülőmmel és unokatestvéremmel. Csak így mindannyian egyszerre egy helyen kicsit terhelőek voltak, hogy finoman fogalmazzak. Anya oldalán a család meglehetősen kiterjedt volt. Évente egyszer családi összejövetelt szerveztünk és aki ráért eljött. Minden évben két szélsőség között ingadoztam: egyszerre akartam velük találkozni és valami kifogással kerülni a tömeget. Az érzéseim persze nem sokat nyomtak a latban. Anya kiváló érzékkel tudott bűntudatot kelteni bennem, ha a részvétel iránti vonakodás legkisebb jelét mutattam. Néha megfordult a fejemben hogy könnyebb lenne ha fiúnak születtem volna. A család kissé matriarchális volt és a lányoktól elvárták hogy részt vegyenek bizonyos beszélgetéseken és tevékenységekben. A bátyám bezzeg rendszerint szabadon mehetett ahová akart. Abban a furcsa életkorban voltam, amikor már nem voltam gyerek de még nem is voltam igazán elfogadott felnőtt. Vagyis egy csomó felnőttes beszélgetés várt rám, ahol nem sokat adnak majd a véleményemre.
Unatkozva ültem az egyik ilyen társalgás szobájában körülvéve nagynénikkel és persze anya is ott volt, amikor hála istennek a telefonom rezgéssel jelezte hogy üzenetem érkezett. Számos közepesen rosszalló pillantás kereszttüzében előhalásztam a telefonomat. Úgy voltam vele, hogy amíg közvetlenül nem kapok utasítást az eltételére, örömmel adom meg magam minden figyelemelterelésnek. Az üzenetet a bátyám, Simon küldte:
“Milyen a titkos gyűlés?”- olvastam.
“Fájdalmas. Szerencséd hogy ezekből kimaradsz.”-írtam vissza.
“Tudom.”
Az elítélő pillantások egyre nyilvánvalóbbak voltak és tudtam hogy csak másodpercek kérdése hogy udvariasan megkérjenek a telefon eltételére. Hirtelen megszáll az ihlet. Nem volt vesztenivalóm. Legrosszabb esetben Simon nem törődik velem.
“Pár perc múlva hívj fel és lekötelezel vele!” -írtam.
Eltettem a telefont és próbáltam bocsánatkérően nézni. Ha Simon nem segít, akkor maradhatok itt és legfeljebb az Armageddon bekövetkeztéért imádkozhatok. Már kezdtem feladni a reményt, amikor megszólalt a telefonom. Persze tudtam hogy ki az, de azért látványosan megnéztem a hívót.
-Marcia kedvesem, nem tudnád pár percre letenni a telefont? -kérdezte anya.
A “pár percre” kifejezéstől majdnem felnevettem.
-Bocsánat! Jill az, a barátnőm. Most szakított a barátjával és meglehetősen zaklatott. Írtam neki hogy később majd beszélünk, de a úgy tűnik….
Anya arckifejezése gyanakvást fejezett ki a sztori hitelességét illetően. Én aggódó arcot vágtam a következő pár csengésnél, anya pedig végül intett hogy menjek. Én kilőttem a szobából, de azért még hallótávolságon belül beszélni kezdtem:
-Helló Jill!
-Helló kis hazug! -felelte Simon.
-Annyira sajnállak! -mondtam.
-Hátul vagyok ha van kedved csatlakozni hozzám Pinokkió!
-Rögtön ott vagyok. -feleltem halkan, kikerülve a nagynénik halláskörzetéből.
A hátsó terasz egyik oldalán apa és néhány nagybácsi ült, a kertben pedig unokaöccsök rohangáltak. A bátyám terasz lépcsőjén ült és egy dobozból sört ivott. Megkönnyebbült sóhajjal csatlakoztam hozzá. Lehet hogy kapok a gyűlésről való ellógásom miatt, de annak is jó esélye volt, hogy távozásom gyorsan feledésbe merül valamelyik kisebb kaliberű családi dráma kibeszélése miatt.
-Köszönöm hogy segítettél!
-Nincs mit! Főleg hogy ezzel leköteleztelek.
-Még így is megérte. -mondtam, majd megböktem a karját és a kertben játszó fiatalságra mutatva folytattam:
-Néha azt kívánom bárcsak még mindig ilyen fiatal lennék!
-Tudom mire gondolsz. A dolgok akkoriban egyszerűbbek voltak, még ha akkor nem is éreztük ezt át.
-És több vidámság is volt. Semmi felelősség a nyakunkon…. Amúgy nem értem hogy anyáék miért nem vettek ki pár szállodai szobát. Az esti zsúfoltság őrjítő lesz.
-Te hol alszol?
-Még nem tudom. Nincs eldöntve. Valószínűleg két-három fiatalabb unokahúggal osztozok majd egy szobán. És te? Gondolom nem lépsz olajra egy alkalmas pillanatban és nem viszel magaddal.
-Attól tartok nem. Viszont előre gondolkodtam és hoztam magammal egy sátrat. Csak fel kell állítanom valahol az udvarban és máris lehet egy kis magánéletem.
-Véletlenül nem kétszemélyes az a sátor?
-De az. Miért?
Előrenyomtam az alsó ajkamat és a legszánalomraméltóbb kiskutyapillantással ránézve, kis nyüszítést is beleadva megkérdeztem:
-Neeehhhemm akarsz velem osztozni? Léééééci nagy tesóóóóm!
-Ezt hagyd abba, mert röhejesen nézel ki. Ráadásul azért pitizel, hogy egy szűk sátron osztozhass és a kényelmetlen földön feküdhess?
-Még mindig jobb mint egy szobát a kölykökkel megosztani. Volt már részem ebben az élményben és nincs kedvem újra átélni.
-Ugyan már! Kiváló alkalom hogy beszélgess velük. Nem látod túl gyakran az unokahúgaidat és neked is jó ha velük vagy. -mondta Simon meglepően jól utánozva anya hangját.
Oldalba vágtam és azt feleltem:
-Kösz, de nem kell két anya. Egy is eleget tud zsörtölődni velem. De most komolyan! Társulhatok hozzád?
-Hát…ha felállítod a sátrat…
-Én? Egyedül? Tudod hogy katasztrófa lenne. Segítek, de legalább irányítanod kell.
Úgy tett mintha elgondolkodna a javaslatomon, de nem aggódtam. Tudtam hogy bele fog menni és csak játszik velem. Ha nemet akart volna mondani, már megtette volna.
-Szóval itt vagy! Most már vissza tudsz jönni? Úgy látom végeztél a barátnőd vigasztalásával. -mondta anya a hátunk mögött.
Olyan volt mintha a beszélgetésünk megidézte volna.
-Most nem érek rá! Simon-nal éppen fel akartuk állítani a sátrat estére. Tudod… hogy mindenki kényelmesebben elférhessen…
Türelmesen vártam anya válaszára miközben arcomról sugárzott az ártatlanság és puszta jóindulat.
-Hát jó! Intézzétek el a sátrat, de a vacsoránál számítok a segítségedre! -mondta végül anya sóhajtva.
-Rendben!
Anya sarkon fordult és visszament a házba.
-Szerencséd volt. A fülednél fogva akart visszavinni. -mondta Simon vigyorogva.
-Gondolod hogy én nem tudom?
-Na mindegy… jobb ha munkához látunk mielőtt visszajön ellenőrzésre. Hozom a sátrat, te pedig keress valami sima területet az udvaron!
*****
A lelkesen “segédkező” ifjabb rokonok miatt a sátor felállítása hosszabb időt vett igénybe, mint kellett volna. Néhány fiú felkapta a karókat és lelkesen kardozni kezdett velük. Végül azonban csak elkészültünk. Simon-nal a sátor mögé bújtunk egy kicsit, amikor végeztünk. Ezzel anya haragját kockáztattam, de nem érdekelt túlságosan. Kellemes nap volt és a napon a fűben heverni sokkal vonzóbb tevékenység volt, mint bent a házban az étellel ügyködni. Néha ugyan átesett rajtunk egy-két futkározó ifjonc, de még így is erre billent a mérleg nyelve. A vacsora alatt csak azért úsztam meg a fejmosást, mert anya túl elfoglalt volt. Az evés után leültem filmet nézni néhány gyerekkel és ez már jó pont volt, hiszen csendben tartottam őket. Végül eljött a lefekvés ideje. Egy hálózsákot és egy párnát kölcsönvettem a házból és a sátorba vittem. Simon hozta magával a sajátját és már el is rendezte. Amíg az én oldalamon rendezkedtem, ő alsónadrágra vetkőzött. Én hamarosan követtem és csak egy pólót és egy bugyit hagytam magamon. Tudtam hogy néz, miközben kikapcsoltam a melltartómat és kihúztam a pólóm alól.
-Aludtál már csak melltartóban? -érdeklődött ahogy elhelyezkedett a hálózsákjában.
-Miért aludtam volna?
-Nem tudom… Talán úgy nem lenne olyan meleged.
-Ha ez aggasztana, akkor egyszerűen meztelenül aludnék. Feltéve persze hogy egyedül vagyok az ágyban.
-Téééényleg? -kérdezte a bátyám úgy téve, mintha hirtelen jobban érdekelné a beszélgetésünk.
-Pofa be! Ne tégy úgy, mintha meglepődtél volna!
-Csak idétlenkedtem!
Én is bebújtam a hálózsákomba és magamra húztam a felső felét. Nem telt sok időbe rájönnöm, hogy hibáztam.
-Ó, a fenébe… Ez téli zsák? -morogtam.
Újra kinyitottam a hálózsákot és a felső részét lehajtottam magamról. Percek alatt megsültem volna, ha teljesen betakartam volna magam. Simon csak nevetett.
-Hogy nem tűnt fel amikor idehoztad? Vagy amikor kitekerted? Vagy….
-Hallgass! Ez nem olyan vicces.
-Szerintem viszont az.
Egy idő után viszont Simon is kinyitotta a saját hálózsákját és visszahajtotta a felső részét.
-Csak nincs meleged? -kérdeztem gúnyosan.
-De igen. Azt hittem hűvösebb lesz az éjszaka, hiszen nem is volt olyan nagy forróság nappal.
Leereszkedően megveregettem a fejét. Ő megragadta a csuklómat és visszatolta a kezemet az én térfelemre. Én a hecc kedvéért újra megütögettem, ő megint visszatolta a kezem, de ezúttal nem engedte el azonnal.
-Kezdem megbánni hogy beengedtelek.-mondta.
-Miért?
-Mert valakit nem nevelt meg rendesen az anyukája.
-Megmondom neki, hogy ezt mondtad.
-Csak rajta! Már amúgy is rosszul áll nála a szénád.
Nyelvet nyújtottam Simon-ra, ő pedig viszonozta a gesztust. Én elnevettem magam és azt mondtam:
-Te panaszkodsz neveltetésem miatt, amikor te sem vagy különb.
-Ez nem olyan vicces.
-Szerintem viszont az.
A bátyám megrázta a fejét, de mosolygott. Elengedte a csuklómat és az ujjait finoman fel-le kezdte mozgatni az alsó karomon. Tudtam hogy azonnal újra megragadna, ha valamivel próbálkoznék.
-Fura vagy! -mondta.
-Igen? Te is. -feleltem.
-Tudom. -mondta.
A keze feljebb csúszott a karomon a pólóm ujjáig, ott megállt egy pillanatra, majd visszament.
-Még mindig ott a sebhely a válladon? -kérdezte.
-Persze. Évek óta ott van. Nem tűnik el hirtelen.
Simon feljebb tolta a pólóm ujját, amíg el nem érte a sebhelyemet. Tizenéves korom elején szereztem. Azóta egy kicsit halványult, de még mindig eléggé észrevehető volt.
-Néha szinte szeretném hogy nekem is legyen egy tiedhez hasonló sebhelyem. -közölte.
-Miért?
-Nem túl feltűnő és jelzi hogy nem vagy puhány.
-És még te nevezel engem furának! Egyébként egy sebhelynek semmi köze ahhoz hogy valaki puhány vagy sem. Többnyire inkább a rossz ítélőképesség jele.
-Ha te mondod…
Megcirógatta a sebhelyemet. Noha továbbra is furának tartottam, tetszett a figyelme. Talán tényleg én voltam a fura. Egy egész háznyi rokon volt a közelemben, akikkel kapcsolatba léphettem volna, én mégis kerültem őket. A bátyám valahogy kivétel volt. Nem tudom megmondani hogy miért, de valahogy más volt Simon-nal lenni. Lehet hogy egyszerűen a mennyiségről volt szó. A család nőtagjai hajlamosak voltak csoportokba tömörülni, amíg én jobban szerettem ha egyszerre egy-két embernél nincs több a közelemben.
-Emlékszel arra amikor késő este fennmaradtunk együtt TV-t nézni? -kérdeztem lágyan.
-Persze. Annyira lehalkítottuk, hogy alig hallottuk, nehogy anya észrevegyen bennünket és ágyba zavarjon.
-Néha pedig elaludtunk a kanapén.
-Ez csak te voltál. Amennyire én emlékszem mindig én voltam, akinek összenyálazódott a válla, mert nem tudtad nyitva tartani a szemed.
-Nem nyáladzok!
-Talán nem mindig, de volt szerencsém átélni amikor igen.
Az oldalamra fordultam Simon-nak hátat fordítva, majd közelebb húzódtam hozzá. Hátranyúltam, kitapogattam a kezét és a derekamra húztam.
-Nincs ehhez túl meleg? -kérdezte.
-Akármikor visszamehetsz a térfeledre.
-Az én térfelemen vagyok. Te jöttél át a határon.
A szavai ellenére Simon nem mutatott ellenállást. Nem mozdult és engem sem tolt el. A karját nem mozdítva tartotta a hajszálnyi távolságot a testeink között. Azt hiszem ha közvetlenül egymáshoz értünk volna, még az sem lett volna olyan meleg mint a hálózsákom. Éreztem hogy a pólóm alja kicsit megemelkedik és a bátyám keze a hasamra csúszik. Az érintése bizarr módon megnyugtató volt. Biztonságban éreztem magam tőle. Eszembe jutott amikor annak idején a vállának támasztott fejjel tényleg elaludtam mellette a kanapén. A fizika kapcsolat néha hatékonyabban hozza elő az emlékeket, mint a puszta szavak.
-Hiányollak amikor nem vagy itthon. -suttogtam.
Néma csend következett. Arra gondoltam hogy nem hallott meg. Igazából örültem is ennek, mert nem tudom miért mondtam amit mondtam. De Simon megszólalt:
-Te is hiányzol nekem. Valahogy különleges vagy az életemben.
-Ez most jó vagy rossz?
-Egy kicsit mindkettő. Inkább azért jó.
-Nagyon megnyugtató!
Simon megbökött az egyik ujjával amitől felsikkantottam és védekező pózban összegömbölyödtem.
-Csak kedves akartam lenni. -mondta.
Újra átkarolt és erővel magához húzott. A hátam a mellkasának nyomódott ahogy szorosan ölelt. Én továbbra is összehúzódva maradtam. Valószínűleg nem fog még egyszer megbökni, de azért jobbnak véltem az óvatosságot. Simon felkönyökölt és a hajamat félrehúzva puszit nyomott az arcomra. Reméltem hogy nem veszi észre az elpirulásomat és a gyorsuló szívverésemet. Gyengéden kibontott a védekező pózomból és a hagyományos fekvő helyzetbe igazította a végtagjaimat. Ellenkezhettem volna, de nem tettem.
-Késő van már. Ideje aludnunk! -mondta.
-Az alvásban nincs semmi szórakoztató.
A keze visszatért a hasamra és kis köröket kezdett leírni a csupasz bőrömön. A legszívesebben kinyújtózva jobb hozzáférést adtam volna neki, de nem akartam túl feltűnő lenni.
-Alvás kislány!
-Nem!
Simon felsóhajtott és a keze körei a hasamon nagyobbak lettek.
-Énekeljek altatódalt? Vagy olvassak mesét? Esetleg hívjam anyucit hogy betakargasson? -kérdezte.
-Énekelj! Attól jót nevetnék!
-Efelől nincs kétség, de a nevetés nem segít az elalvásban.
-Hátha elfog a röhögés és kifáradok tőle. Egy próbát megér!
-Inkább nem.
Simon feljebb tolta a pólómat még jobban kitéve az esti levegőnek, de én úgy éreztem hogy a sátorban csak egyre melegebb lett.
-Akkor mesélj valamit! -mondtam.
-Csak vicceltem! És mielőtt rákérdeznél: anya betakarását sem gondoltam komolyan.
-Akkor nem kellett volna felajánlanod!
-Tudom, de én ilyen kegyetlen vagyok. Mit teszel ellene?
Megharapta a fülcimpámat, de nem annyira hogy fájjon. A szégyenlős elhúzódás helyett én csak hátrafeszítettem a nyakam.
-Semmit nem tudok tenni. Erősebb vagy nálam. El kell hogy viseljelek.
-Szóval amikor könyörögtél a sátor megosztásáért, akkor is csak elviseltél?
-Én….ehhh… fogd be!
-Vagy mi lesz?
Simon keze végigsimított az egyik mellem alján. Nem tudtam hogy szándékosan tette vagy véletlen volt. A forró lehelete a nyakamon elterelte a figyelmemet a kezéről. Gyengéd puszit nyomott a fülem alá.
-Talán csak te voltál a kisebbik rossz. -mondtam.
-Ez fájt! Én meg próbálok itt veled kedves lenni. Talán nem is kellene törnöm magam!
A keze elhagyta a hasamat és mielőtt reagálhattam volna, megfogta a mellbimbómat. Erősen megcsípett amitől levegő után kaptam.
-Rossz vagy! -mondtam.
-Azt hittem ennek megállapításán már régen túl vagyunk.
-De ez más.
-Jobb vagy rosszabb mint korábban?
-Egyik sem…csak más.
Eltoltam a kezét a keblemtől, ő pedig visszatért a hasamhoz, de kétségeim voltak aziránt, hogy sokáig ott fog maradni.
-Tudod hogy néha megzavarsz? -kérdezte.
-Mivel?
-Hát… ahogy panaszkodsz a viselkedésem miatt, közben pedig folyton te bátorítasz.
-Idősebb vagy nálam. Neked kellene befolyásolnod az én viselkedésemet, nem pedig fordítva.
-Értem.
Simon újra megpuszilta a nyakam. “Ebből elég! Nem hagyhatom hogy azt tegye amihez csak kedve van!”-gondoltam. A keze elkezdett feljebb csúszni a testemen. A kebleim előtt keresztbe tettem a karomat és blokkoltam a hozzáférését, de ő tántoríthatatlan volt. Ahelyett hogy erővel próbált volna átjutni az akadályon, egyszerűen a melleim közti kis völgy felé mozdult a keze, ahol nem tudtam olyan könnyen megállítani. Feladtam és elvettem a karom az útból. Simon megfogta az egyik mellemet. Úgy tettem mint akit nem érdekel, noha nyilvánvaló volt hogy ez elképzelhetetlen. Reméltem hogy nem érzi a szívdobogásomat, mert az lerombolta volna a magamra erőltetett nyugalom illúzióját. Bár valószínűleg átlátott rajtam, hiszen jobban ismert mindenki másnál.
-Szóval azt mondod hogy neked kellene figyelned rám és nekem kellene befolyásolnom téged.- mondta.
-Csak ha úgy vélem hogy jó befolyással vagy rám. Tudnom kell mikor figyeljek rád és mikor ne.
-Nekem inkább az az érzésem hogy az alapján döntesz hogy te jól jársz-e. Örömmel hallgatsz bárkire, ha azt mondja amire te is gondolsz és közel sem ennyire figyelsz arra, aki olyat mond amit nem akarsz hallani.
-Vagyis független vagyok. Ez jó dolog, nem?
-Kérdéses. A “független” szép szó, de hallottam már más kifejezéseket is az ilyen viselkedésre.
Gyengéden megszorította a mellemet, majd megfogta a másikat. Nem sietett. Érezte hogy nem akarom megállítani. Tudtam hogy békén hagyna, ha elhúzódnék tőle és visszacsomagolnám magam a hálózsákomba.
-Azt hiszed mindent tudsz rólam? -kérdeztem.
-Sok dolgot igen, de távolról sem mindent.
A keze lefelé indult a mellemről. Egy pillanatig csalódott voltam, de azután rájöttem hogy nem áll meg a hasamnál. Az ujjai finoman csúsztak túl a derekamon.
-Én is sokat tudok rólad. -mondtam.
-Ez nem vitás. Például azt is, hogyan kapd meg tőlem, amit akarsz. Ne hidd hogy nem vettem észre!
Simon ujjhegyei végigsimítottak a bugyim elején. Visszatartottam a lélegzetem amikor megéreztem az érintését a puncimon. Nem ért közvetlenül a testemhez, de a bugyin keresztül is bőven elég volt ahhoz, hogy reakciót váltson ki belőlem. Ha tovább folytatja, nedves folt lesz a bugyim elején. Valami a popsimhoz ért. Egy kicsit hátratoltam a csípőmet, Simon pedig halkan felnyögött. Nem lepődtem meg. Egyenesen csalódott is lettem volna, ha rá nem lett volna hatással amit velem csinál. Majdnem én is felnyögtem a frusztrációtól, amikor elvette a kezét az ágyékomtól. Nagy volt a kísértés hogy én magam nyúljak oda és folytassam, de az nem lett volna ugyanolyan. Simon fészkelődni kezdett mögöttem, de nem láttam hogy mit csinál pontosan. Egy pillanattal később a pénisze újra nekem nyomódott, de úgy tűnt ezúttal nem választ el minket egymástól az alsónadrágja. Hátranyúltam és igazolódott sejtésem, amikor megéreztem csupasz hímvesszőjét. Lazán megfogtam, ő pedig élesen levegő után kapott.
-Valaki egy kicsit tapizós! -mondta.
-Te beszélsz? Te kezdted.
Fel-le kezdtem mozgatni a kezem miközben nagyjából olyan erőt alkalmaztam mint ő nálam. elég volt ahhoz hogy felizgassa, de nem vezetett sehová. Pár percig hagyta hogy játsszak vele, majd a keze visszatért a hasamra. Lassan lejjebb csúszott, de ezúttal be a bugyim alá. Amikor az ujjait megéreztem a szeméremajkamon, önkéntelenül jobban megszorítottam a hímvesszőjét. A tényleges látványa nélkül is tudtam hogy mosolyog.
-Néha arra gondolok hogy kezdettől fogva ezt akartad. Minden alkalommal amikor elaludtál rajtam, minden alkalommal amikor hagytad hogy fehérneműben lássalak…
-Képzelődsz!
Erősebben kezdtem masszírozni és ő viszonozta a szívességet. Nyilván érezte hogy mennyire beindultam. Reméltem hogy nem kezd el cukkolni miatta. Mindketten tudtuk milyen hatással vagyunk egymásra. Csókolgatni kezdte a nyakamat miközben a puncimmal játszott. A csípőm elárult és szinte észrevehetetlenül kicsi mozgásba kezdett. Talán igaza volt. Talán tényleg ezt akartam tőle. Az ölelése, az érintése, a gyengédsége minden másnál kellemesebb érzés volt. Kicsit zavart is hogy milyen jól ráérzett arra, hogy mit akarok.
Simon kihúzta a kezét a bugyimból és a számhoz emelte. Én összezárva tartottam az ajkaimat. Éreztem a saját nedvemet, ahogy gyengéden megpróbálta benyomni az ujját a számba.
-Nyisd ki! -mondta.
-Mmmph…
-Naaa… nyisd ki!
Elfordítottam a fejem és azt feleltem:
-Ezt ne csináld! Csak látni akarod hogy bármire rávehetsz-e.
-Nem ezt csináljuk mindketten?
Feladta és inkább elkezdte lehúzni a bugyimat. Amikor a térdem alá csúszott, lerúgtam magamról. A feltűrt, kebleimet alig takaró póló volt rajtunk az egyetlen ruhadarab. A pénisze a popsimnak nyomódott, majd kicsit lejjebb megint. Megemeltem a felül levő lábamat és hagytam hogy a combjaim közé csússzon. A rúdja a puncimnak dörzsölődött, majd megállt. Amikor újra leengedtem a lábam, a férfiassága csapdába szorulva a nyílásomnak nyomódott. Persze nem volt igazán csapdában, hiszen bármikor könnyedén elhúzódhatott volna, de nekem tetszett a gondolat, miszerint én irányítok és a pénisze ideiglenesen csakis az enyém, amivel azt teszek amit akarok. Ez a legkevesebb amit megérdemel azért, amiért megpróbálta megízleltetni velem a saját hüvelynedvemet. Néha tényleg dilis tudott lenni.
-Belém akarod tenni? -kérdeztem.
Az ujjam hegyével körbe-körbe simogattam a makkját. Tetszett ahogy a lábaim között előremeredt. Simon valószínűleg nem díjazta volna, ha megmondom neki hogy milyen kis cuki így, hogy a hossza nagy része a combjaim közé van rejtve.
-Szeretnéd? -kérdezett vissza.
-Talán. De ugye tudod hogy nagyon helytelen lenne?
-Tudom.
-Ha rendes húgod lennék, még csak el sem gondolkodnék azon, hogy megengedjem neked.
-Tökéletes húg vagy. Ennek semmi köze ahhoz.
Simon megfogta az államat és maga felé fordította az arcomat. Becsuktam a szemem és úgy tettem mintha nem tudnám mire készül. Az ajkai az én ajkaimhoz értek egy pillanatra, majd egy másodperc múlva erősen nekik nyomódtak. Én ellenállás nélkül feküdtem és hagytam hogy a bátyám csókoljon. Egy kicsit azért vártam, mielőtt visszacsókoltam. Nem akartam hogy arra a téves következtetésre jusson, hogy vártam erre. Újra játszadozni kezdett a puncimal, mielőtt abbahagyta volna a csókolásomat. Mintha arra gondolt volna hogy elég felizgatnia és én hagyom hogy bármit megtegyen. Valószínűleg nem is tévedett.
-Gyengédnek kell lenned! -mondtam.
-Tudom.
-És nem élvezhetsz belém!
-Tudom.
-És nem mondhatod el senkinek!
-Jézusom! Mindig annyit aggodalmaskodsz! Mintha nem bíznál bennem. Azt hittem ennél kicsit többet érdemlek.
-Ismerd be, hogy feleennyire sem találnád szórakoztatónak, ha könnyedén belemennék!
Simon elnevette magát és azt felelte:
-Erre nem vennék mérget. Minden szeszélyed kielégítése távolról sem akkora szórakozás mint gondolod.
Mielőtt válaszolhattam volna, újra megcsókolt és valószínűleg jól döntött. Rendes körülmények közt nem hagytam volna annyiban egy ilyen megjegyzését.
Éreztem hogy a hímvesszője előre-hátra kezd mozogni. Néhányszor próbálkozott, míg végül megszántam és kicsit hátratoltam a csípőmet hogy jobb szöget biztosítsak neki. Azonnal célba talált és a pénisze vége szétnyomta a szeméremajkaimat. Amikor elkezdett belém csúszni, engedelmeskedett a gyengédségre vonatkozó utasításomnak. Állandó erővel, de szinte fájdalmasan lassan hatolt belém. A vágy és kéj mámorító keverékét éreztem. Tudtam hogy hamarosan teljesen bennem lesz és nagyon akartam ezt, de a várakozás csak még tökéletesebbé tette a dolgot.
-Istenem…. -ziháltam.
-Látod? Mindketten tudtuk hogy ezt akarod.
Megráztam a fejem, de nem tudtam igazán hogy mit tagadok. Nem mintha számított volna. Úgysem hitt nekem. Halkan felnyögtem ahogy Simon egyre mélyebbre és mélyebbre csúszott bennem. A párnámat az arcomra nyomtam hogy elfojtsam a további hangokat, de a testem reakcióit nem tudtam szabályozni. A csípőm önkéntelenül hátrafelé mozdult hogy még többet kapjak a bátyámból. Én mondtam ugyan neki hogy legyen gyengéd, de nem vártam hogy tényleg figyel is arra amit mondok. Többet akartam belőle, de azonnal.
Simon végül teljesen benyomta a hímvesszőjét. A mozgása könnyed és ráérős volt. Nyilvánvaló, hiszen megkapta amit akart és most már az övé a világ minden ideje. Mintha csak időtöltés lenne, simogatni kezdte a mellemet miközben óvatosan ki-be mozgatta bennem magát.
-Erősebben! -suttogtam.
-Micsoda?
-Erősebben! -ismételtem hangosabban.
-De azt mondtad…
-Tudom mit mondtam!
Nem láttam, de éreztem hogy elvigyorodik. Újabb ünneplendő győzelmet aratott felettem. És még van képe azt mondani hogy én szerzem meg mindig amit akarok, amikor ő sokkal hatékonyabb nálam ezen a téren. Előbb majdnem teljesen kihúzta, azután erősen visszalökte magát. A hátam megfeszült és felszisszentem a kéjtől. Minden negatív gondolatom semmivé foszlott. Nem is értettem hogyan tarthattam őket lényegesnek. A testvérem éppen dugott, a keze a testemet simogatta, éreztem a leheletét a bőrömön… csak ezek számítottak. Megfogtam és megszorítottam a kezét. Tényleg szerettem. Néha elfelejtettem mennyire.
Végül elengedtem a kezét, ami a melleim helyett a vállamra csúszott. Párszor finoman meglökött mielőtt rájöttem hogy mit szeretne. A hasamra fordultam, ő pedig követett és egy másodpercre sem húzta ki magát belőlem. Amikor fölém került, a lökései még erősebbek és gyorsabbak lettek, a légzése pedig kezdett szaggatottá válni. A súlya még úgy is leszorított, hogy részben a karjaira támaszkodott. Furcsa módon valahogy még nagyobb szabadságot éreztem így, ahogy megadtam magam neki. Azt akartam hogy ő irányítson és használjon ahogy jónak látja a saját gyönyöre kedvéért. Amennyire lehetett, megemelkedtem hogy a lökései elébe menjek. A testem tiltakozott a kényelmetlen póz miatt, de nem érdekelt. Csak a testvérem hímvesszője számított. Úgy kellett nekem mint a levegő.
-Folytasd! Ne hagyd abba! -nyöszörögtem.
-Miért….hagynám….abba? -kérdezte lihegve.
Nem figyeltem rá, hanem elmerültem a tiltott kéj kis világában. Arcomat a párnába nyomtam, hogy ne sikítsak hangosan.Túl erősek voltak a testemet elöntő érzések ahhoz hogy uralni tudjam őket és Simon, a testvérem volt a forrásuk. Az orgazmuson a maradék kis önuralmamat is elsöpörte. Vonaglottam Simon alatt és a párnámba nyögtem. Ő könyörtelenül dugott tovább a saját megkönnyebbülésén dolgozva. Amikor elélvezett, olyan mélyre nyomta magát bennem amennyire csak tudta. A hüvelyembe lövellő spermáját érezve újra megvadultam. Nem csak szeretkeztem a testvéremmel, de belém is élvezett. Erre vágytam, de hirtelen túl sok volt egyszerre. Nem tudom mikor kezdtem, de egyszer csak rájöttem hogy sírok és nem tudom abbahagyni. Boldog és kielégült voltam, de a könnyek csak jöttek. A testem kontrollálhatatlanul remegett és csak arra voltam képes hogy elrejtsem az arcom Simon elől.
-Marcy! -suttogta.
Én megráztam a fejem és még erősebben a párnámba fúrtam az arcom.
-Nézz rám! -mondta.
A pénisze kicsúszott belőlem és hirtelen veszteségérzet fogott el. Összegömbölyödtem, mintha ez segített volna. Simon megfordított és a karjai közé vett. A könnyeim végigfolytak az arcomon és a mellkasára csöppentek, de véger úgy tűnt hogy múlóban vannak.
-Fájdalmat okoztam? -kérdezte
-Nem…dehogy is… Nem miattad van.. -feleltem.
-Hanem?
-Nem is tudom…
Simon magához ölelt és gyengéden ringatni kezdett. Lassan megnyugodtam.
-Semmi baj! Minden rendben! -mondta.
-Szeretlek! -suttogtam.
-Én is téged!
-Tudom, de… holnap megint elmégy és sokáig nem találkozunk. Gyűlölöm ezt!
-Tudom és sajnálom, de az élet néha kegyetlen.
Simon megsimogatta a hátam, amitől eszembe jutott hogy félmeztelen vagyok.
-Menjünk el! -mondta.
-Micsoda?
-Menjünk el! Te és én.
-Hová?
-Nem érdekes. Akárhová. Talán hozzám.
A kézfejemmel megtöröltem az arcom. Nem hittem hogy Simon tényleg megtenné, de felizgatott a gondolat. Természetesen ostobaság volt. Anyától kaptunk volna, arról nem is beszélve, hogy holnap úgyis vissza kell jönnöm az iskola miatt.
-Komolyan mondod? Mindig azt mondtad hogy nem szökhetek el és lakhatok nálad.
-Mert sohasem gondoltad komolyan. Csak akkor támadt kedved a szökésre, amikor anyával összevesztetek valamin.
-És ez most jobb indok?
-Egy cseppet sem. Szóval megyünk?
-Most?
-Persze. Miért ne?
Körülnéztem a sátorban. Egy öltözet ruha, a telefonom és egy kis pénz volt nálam. Minden más holmim a házban volt, de öltözködni kezdtem. Egy ideig megleszek nélkülük.
-Öltözködj! -mondtam.
-Ezt vegyem igennek?
Egyik kezemmel megérintettem Simon arcát és megcsókoltam.
-Nem is javasoltad volna, ha feltételezted volna hogy nemet mondok. -mondtam.
Elvigyorodott és azt felelte:
-Túl jól ismersz. Én pedig téged ismerlek jól… gondolom.
Felöltöztünk és kilopóztunk a sátorból. Simon kocsija felé tartva kuncogtam mint egy kislány, aki rosszat tett. A bátyámnak kellett csitítania. Miközben elhajtottunk, többször visszanéztem. Szinte biztos voltam benne hogy valaki észreveszi a távozásunkat, de senkinek nem tűnt fel. A vihar reggel fog kitörni, amikor anya észreveszi hogy a gyerekei együtt hagyták el a hajót. Megráztam a fejem hogy elűzzem ezeket a gondolatokat. Nem érdemes előre aggódni miattuk. A testvérem vállára hajtottam a fejem és élveztem az autózást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük