Kb. egy hónapja történt, hogy elvesztettem a szüzességem anyukámmal. 18 éves vagyok, anyukám 44. Már elég régóta maszturbálok naponta, de még sosem fantaziáltam róla miközben csináltam.
1 hónapja adódott, hogy a tesóm elment a haverjaihoz apának pedig dolgoznia kellett menni. Anyával ketten voltunk itthon. Délutánig úgy telt az a nap is mint az összes többi. Viszont amikor délután kimentem a szobámból a nappaliba, akkor meg láttam anyát meztelenül az ágyon. Már láttam előtte is meztelenül, viszont aznap valamiért nagyon beindultam rá. Engem is meglepett mivel nekem inkább a fiatalabb lányok jönnek be.
Fel se fogtam, hogy már vagy fél perce anya punciját nézem szótlanul.
Ő a tv-t nézte, de amikor meg látta mit csinálok egyből zavarba jött. A farkam természetesen kő keményen ágaskodott a nadrágomban. Amikor anya ezt meglátta megkérdezte, hogy nem akarom-e kipróbálni milyen a sex. Először fel se fogtam mit mondott. A saját anyukám megkérdezte, hogy nem akarok-e lefeküdni vele. Hebegve igent mondtam. Ekkor anya mondta, hogy várjak egy picit.
Pár perc múlva vissza is jött egy óvszerrel a kezében. Fél is húztam a farkamra. Ő közben visszafeküdt az ágyra. Széttárt lábbal várt engem. Én azért párszor megkérdeztem, hogy ezt komolyan gondolja-e, de ő mondta h persze, menjek csak. Előtte még sosem voltam lánnyal. A szívem olyan hevesen vert mint még előtte soha. Majd odaraktam a farkam a puncijához és behatoltam.
Elmondhatatlanul jó érzés volt. Sosem éreztem még ilyet. A faszom majd elolvadt benne. Anyának nincsenek nagy mellei, de nekem elég volt ahhoz, hogy jól érezzem magam velük. Nem kellett sok idő, pár perc alatt elelveztem. Maszturbálás közben is sokat szoktam élvezni, de ez még annál is több volt. Leírhatatlanul jók éreztem magam azalatt a pár perc alatt.
Anya azt mondta, hogy nagyon jól csináltam és hogy ne mondjam el senkinek. Én meg még fel sem fogtam igazából mi történt.
Sajnos azóta nem ismételtük meg, de azóta teljesen máshogy nézek anyára.